Mit tenne Jézus? ...

Krauszné dr. Wagner Erzsébet neurológus főorvos cikke

Mit tenne Jézus? ...

 

 

A márc. 5. 6-án Leányfalun tartott kórházmissziós hétvége fő témája a konfliktuskezelés volt. Hallottunk különböző metodikákról, és le is rajzoltuk a konfliktusainkat, néhányan el is játszották. Utána néhány résztvevőben – bennem is – felmerült a kétség, vajon a misszióhoz, azaz az örömhír továbbadásához szükséges-e ilyen konfliktuskezelő metodikákat megtanulni, eljátszani, stb. Hiszen Jézus csak annyit mondott, hogy „menjetek el és tegyetek tanítvánnyá minden népet”. 

Péntek este a csoport azzal a megállapítással zárta a konfliktusokról szóló beszélgetést, hogy a legjobb konfliktuskezelő Jézus volt. Ezért, ha konfliktusunk van, elsősorban azt a kérdést kell feltennünk: Mit tenne Jézus ebben a helyzetben? Megfogalmazódott az is, hogy Isten Szentlelke minden metodikát felülírhat.

Pénteken este arról volt még szó, hogy a halál közelében levő emberekkel csak akkor szabad foglalkoznunk, ha már tisztában vagyunk azzal, hogyan viszonyulunk a saját halálunkhoz. Valaki örömmel mondta, hogy nekünk, hívő embereknek nem kell félni a haláltól, hiszen a halál csak átmenet Istenhez. Elmondtam a testvéreknek, hogy a halál tényétől én sem félek, de nagyon félek a halál előtti időszaktól. Részben orvosként, részben családtagként végigkövettem már néhány ember haldoklását és láttam, hogy az mennyi szenvedéssel jár. A csoportban valaki azt mondta, erre, hogy Jézus a kereszten a testi szenvedéseinket is magára vette, és ezért bizalommal kérhetjük a imában a jó halál kegyelmét. Ha mégsem adná meg, akkor pedig erőt fog adni abban az időszakban a szenvedés elviseléséhez. Ez engem nagyon megnyugtatott, és újra hálával töltött el Jézus iránt az értünk vállalt szenvedéséért.

Szombaton délelőtt nagyon tetszett az egyik előadás, ami arról szólt, hogy az ember három részből áll, test, lélek és szellem. Ezek közül a test és a lélek megsérülhet és megbetegedhet, a szellem nem, mert az a teremtés után bennünk maradt isteni rész. Ez a szellem, ha hagyjuk, felülemelkedhet az énünkön, és korrigálhatja a rossz döntéseinket, amelyek egyébként pszichológiailag érthetőek és magyarázhatóak lennének.

Döbbenettel hallgattam, amikor a gyermekklinikán dolgozó kórházlelkésznő halálosan beteg gyermekekről és azok szüleiről beszélt, ill. ennek a tehernek a viseléséről. Újra megtanultam jobban értékelni, hogy egészséges gyerekeim vannak.

Minden foglalkozást imával kezdtünk és zártunk.

Összességében jó volt keresztyén testvérekkel együtt gondolkozni és együtt imádkozni, és lelkileg feltöltekeztem ezen a hétvégén.

 

 

Krauszné dr. Wagner Erzsébet

békési neurológus főorvos

evangélikus önkéntes segítő

a békéscsabai kórházmisszióban

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2025. január »
január
HKSzeCsPSzoV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031