Kiút keresés belső konfliktusainkból
Honti Irén kórházlelkész előadásának kivonata
Kiút keresés belső konfliktusainkból
„Tanácstalan vagyok, nem tudom, mit tegyek.”
„Ezt mérte rám az Isten!”
„Nem akarom ezt így tovább...”
Az ilyen és ehhez hasonló szavak belső konfliktusainkról árulkodnak.
A latin „confligo”= konfliktus szó azt jelenti: összecsap, ütközik, vitázik. Nemcsak úgy igaz ez, hogy egymás között jelentkezik, hanem úgy is, hogy bennünk van az összeütközés, a lelkünkben. Az érzéseink árulkodnak erről: harag, düh, keserűség...
Sokszor van, hogy ütközik bennünk az értelem és az érzelem, és kérdés, melyikre hallgassunk. Előfordul, hogy éppen az jelent konfliktust, hogy meg kell felelni egy társadalmi elvárásnak, amely ellen lázad emberi természetünk. Ha pedig elnyomjuk érzéseinket, belső vágyainkat, a tudattalan fog ütközni és „lázadni” bennünk. Nem beszélve arról, hogy Istennel is perlekedünk, mert nem így gondoltuk és nehéz elfogadni azt, ami van.
Mit tegyünk, mit tehetünk?
A probléma mindig személyes és összetett, de mégis két gondolat, amely sokat segíthet:
1. Kórházlelkészként gyakran mondom (és magamnak is): „Add tovább Jézusnak!” „Mondd el, panaszold el Istennek, mint a zsoltáros!”Mindazt, ami bánt, ami sért, a haragodat... „Ő el tudja venni azokat az érzéseket, mert hatalma és szeretete van hozzánk. A kérdés az, hogy ezt elhisszük-e. Ő ma is Szabadító, Ő él és ma is ezt mondja: „legyen a te hited szerint.”
2. Isten úgy teremtett bennünket, embereket, hogy Reá hangolódva, a Szentlélek által képesek vagyunk rálátni önmagunkra és másképpen hozzáállni egy helyzethez, a sorsunkhoz, körülményeinkhez. Sokszor ez az egyetlen esélyünk, és ez minden helyzetben megélhető, és ezt a lehetőséget senki nem veheti el tőlünk. A nagy példa ebben is Jézus, ahogyan hozzáállt sorsához, a kereszthez: Istentől kért, kapott erővel, belső tartással.
Már ez a kettő is sok belső konfliktust kisimít bennünk és nagyon szép átélni, amikor a vihar lecsendesedik és a lélek bennünk nyugalmat, belső békét talál.
Honti Irén
kórházlelkész