Elfelejtett jelszó?
Elfáradtam, feltöltődnék…
Kalocsa Zsuzsanna beszámolója
Ennek a találkozásnak is az volt a célja, hogy kifejezzük megbecsülésünket az önkéntesek felé, akiknek a hűsége nagy segítséget jelent a kórházlelkészek számára. Ugyanakkor ez egy nagyon nehéz feladat: nap mint nap, vagy hetente beleülni tragédiák végighallgatásába a betegek mellett. Ahhoz, hogy frissen tudjuk tartani magunkat alkalomról-alkalomra vagy meg tudjunk újulni ebben a hivatásban szükséges néha átgondolni van-e még erőnk? Hogyan tudunk feltöltődni?
A nap első részében azt járta körbe a bevezető előadásom, hogy mennyi elvárás nehezedik arra, aki betegek között vállal szolgálatot. A keresztény fogalmaink, mint a szolgálat és segítés helyes értelmezése is fontos, de ismernünk kell azt a jelenséget is, hogy Isten cselekedetét vagy megengedését rajtunk kérik számon.
Ezzel a gondolattal máris a segítő személyzet, orvos és ápoló elvárásai közepette találhatjuk magunkat. Hiszen egy gyászoló vagy egyéb lelki bajokkal küzdő ember nehezebben kezelhető. Ebben várnak segítséget tőlünk és, hogy olyan kérdésekre is tudjunk válaszolni, amire emberileg lehetetlen. Mindazonáltal a beteglátogató, lelkigondozó vagy lelkész jelenléte óhatatlanul is magával hozza azt, hogy az élet nagy kérdéseiről gondolkodni kell, nem lehet mindig kitérni előle. Mi végre vagyunk? Mi céllal történnek velünk a dolgok?
S végül ott van a beteg és hozzátartozója elvárása: „Na erre mit tud mondani…?”
Még egy szót sem beszéltünk az ápolttal, de rengeteg elvárással terhelten megyünk be egy kórterembe.
El lehet fáradni ebben, melynek vannak fizikai és lelki jelei is. Ismerni kell önmagunkat és ezeket a jeleket nagyon komolyan kell venni. A legjobb, ha erre mi magunk reflektálunk. Meg kell próbálni a régi és új utakat egyaránt a megújulásban. Ennek széles lehet a tárháza a fohásztól a mozgásig, a más osztályon fekvő betegek látogatásától a teljes szünet tartásáig.
A gondolatébresztő előadás sok személyes kérdést felvetett és előtérbe helyezte a személyzettel való kapcsolattartást is. A hozzászólások sokban pontosították és gazdagították az elhangzottakat.
Ebéd után Bajuszné Orodán Krisztina előadásában azzal foglalkozott, hogy hogyan vigyük be a betegekkel való beszélgetésbe a Bibliát vagy méginkább személyes hitünket. Hiszen a feltöltődés és megújulás nélkülözhetetlen forrása Krisztus. Hangsúlyozta a megfelelő alkalom kivárását, ismertette az Emmaus-i modell lépéseit, mely lassíthatja és a beteg készenlétéhez igazíthatja a hittartalmakat. Hasznos, ha ebben is Jézus az útmutató. Fantasztikus egységbe forrt a jelenlevők személyes tapasztalata, akik különböző felekezeti közösségben élték meg hitüket. együtt gondolkodni a betegért, az emberért és így átadni az örömüzenetet.
Ádvent közeledtén lehetetlen közös felekezeti összefogás nélkül ünnepet teremteni a kórházban. Gyönyörű volt, ahogy gondolatban körbejártuk Budapest, Székesfehérvár, Ózd, Balassagyarmat, kórházi osztályait, a korábbi tapasztalatok alapján. Adtunk és kaptunk egyaránt. Míg bele nem csendesültünk és hagytunk megjelenni a Mindenhatót egy fohászban és áldásban.
Majd útnak indultunk… Remélhetőleg feltöltődve…
Kalocsa Zsuzsanna
Ev.lelkész, Klinikai lelkigondozó, szupervizor
