Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

„Beteg voltam, és meglátogattatok…” (Mt.21,35.)

- amikor a hozzátartozó látogatása nehéz a betegnek -

 Idén ezzel a címmel vártuk a kórházi önkénteseket együtt gondolkodásra és a szakmaiság elmélyítésére a fasori evangélikus gyülekezet termébe. Ezúton is köszönjük a befogadást, melynek köszönhetően új arcok is megjelentek közöttünk.

A kezdő áhítatot Bajuszné Orodán Krisztina tartotta, az alkalomnak címet adó igéről. A gondolatsorban elhangzott, hogy a kórházi labirintusban helyt állni próbáló beteglátogató vagy lelkész számára, a szagok, a hierarchia, az élmények útvesztőjén át, a beteg tükröt tart, melyben szembe kell néznünk önmagunkkal. Ekkor megmutatkozik az is, hogy Isten elfogadásában csak ugyanazzal a nyitottsággal lehet az egész-séget kereső emberrel találkoznunk és imában megértenünk őt, ahogyan Isten bánik velünk. Ezáltal a hit gyümölcse a beteglátogató szolgálat is. A cél tehát: a találkozás Jézussal a látogatott számára és számunkra is. Mégsem erőteljes térítésről van itt szó, hanem lehetőségről, amit Isten ad számunkra. Az üdv és cselekedet örök kérdése is abban talált nyugvópontra a hallgatók között, hogy a jelenlét fontos melyben nem baj, ha nem ugyanazok a fogalmaink. De Isten segítségével mégis megjelenhet a szent, a más, a több… Mindez személyes tapasztalatok megosztásán keresztül szűrődött át. Ezekben a gondolatokban felelevenedtek azok az útravalók is, melyet Bolla Árpi bácsi élt közénk, mind kollégák közé, mind a beteglátogatók közé, az Isten és szolgálat iránti elkötelezettségében a tőle megszokott humorral.

   Ebben a nagyon személyes hangvételben kezdődhetett meg az előadásom arról, hogy mi mindent hozhat a hozzátartozó a betegnek. Nem mindig könnyű hozzátartozóként sem elindulni valakit meglátogatni, mert a baj kiélezheti a családi „iszonyokat”. Nem tisztünk igazságot tenni, pusztán teret és keretet engedhetünk a beteg indulatainak. Máskor pusztán arról van szó, hogy a családtag rosszkor jött, a kórházban levőnek nagy fájdalma van, vagy túl van egy nehéz vizsgálaton. Megőrizni a kezelt szabadságát, hogy mondhat nemet, nagyon fontos lehet. (Mire lehet nemet mondani úgy egyébként egy kórházi közegben?) Rossz hír vivője is lehet a családtag otthonba kerülésről, gyászról, betörésről, anyagi gondokról is szólhat a látogatás. Ehhez kell alkalmazkodnia az önkéntes vigasztalásának is. Sajnos nem aki külsősként megy a beteghez. ennek kezelése nagyon speciális mérlegelést igényel titoktartás és egyéb szervek bevonása kérdésében. Fontos, hogy minden a beteg tudtával történjen. Más az az élethelyzet, amikor valaki elköszön a világtól és osztoznak javain a feje felett. Szabad az önkéntesnek társsá lenni abban, amit ez valóban megkövetel, hogy elkísérje az érintettet ezen a nem könnyű időszakon. Ehhez kapcsolódik az a fájdalom is amikor a beteg a hozzátartozót sírni látja vagy azt, hogy nem tudja felfogni, hogy a végső tapasztalatokat élik meg együtt. Szeretetből mindig nehéz kiszakadni. Ezt az igazságot kell megszólaltatnia az önkéntesnek, ha van rá lehetősége.

Mindezzel a tudatos jelenléttel a személyzet megítélése is csökkenthető, hiszen figyelik kinél járnak, kinél nem a hozzátartozók. Ezáltal is lehetősége van az embernek többnek lenni. Értékesnek.

   Záró gondolataiban Tóth Melinda kolléganőnk frappáns szójátékkal visszatért a kezdő igénk „meg-lát-(gat)tatok” szavához. Mely tartalmas, mindig elővehető útravaló lett. Mert a „meg”, az összeadás, az mindig valami pluszt hoz, többletet jelent. A látni is többet jelent, mint csupán nézni. Észrevenni mire van szükség valójában, mi a dolgok gyökere a fájdalomban. Igazán megvárni a választ a Hogy vagy?- kérdésre. Ti - ENGEM vagyis Krisztust mindenkiben…

 

 

                                                                             Kalocsa Zsuzsanna

                                                                       Ev.lelkész, Klinikai lelkigondozó, szupervizor

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2025. január »
január
HKSzeCsPSzoV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031