KÓRHÁZLELKÉSZI LEHETŐSÉGEK

KÓRHÁZLELKÉSZI LEHETŐSÉGEK

            Számos alkalommal felmerül a kérdés mit is tehet egy kórházlelkész? Hiszen nem könnyű megtalálni a megfelelő időt egy osztályon a beteglátogatás és az esetleges szentségek kiszolgáltatására. Néha a beteg nem érzi szükségét az e fajta jelenlétnek, inkább a hozzátartozó szeretné oldani tehetetlenségét. Máskor maga a beteg inkább gyülekezeti közösségben élné meg hitét, mert az azt jelenti, hogy jobban van, és nem kell tartania a szobatársak véleményétől sem, hogy nála lelkész vagy leginkább pap járt. Hiszen számos helyről ez ivódik az ember tudatába, ha valakinél pap jár az a végét jelenti e földi világnak számára.

            Pedig a lelkészi jelenlét a kórházi ágy mellett is lehet ERŐFORRÁS. Mert el tudunk fáradni a szenvedésben. Néha a test többet kibír, mint a lélek. S ha meg is alkuszunk, ezt még elbírom, mindig jön valami erőn felül, ami nem az ember vállára való teher, amit át kell adni: Istennek. Néha sorsnak hívják, néha létnek vagy felsőbb hatalomnak. A lelkész ottléte ezt az üzenetet hozhatja: van honnan erőt meríteni.

            Ebben pedig nagy segítségünkre vannak LITURGIKUS KINCSEINK. Amikor elerőtlenednek az imák, a fájdalom belénk folytja a szavakat, amikor minden más erőfeszítésünk már csődöt mondott, hogy talpon maradjunk. A lelkész erőt tölthet szavainkba a közös ima gyakorlatával. Mindemellett ott van az úrvacsora szentsége, letenni minden súlyos terhet, megújulni. Beleburkolózni Isten betakaró jelenlétébe a szentség kiszolgáltatása közben.

A keresztség ereje is átíródik a kórház falain belül. Hiszen a megszokott a közös ünnep, a gyülekezet megtartó ereje, a család körülölelő jelenléte. Ha a keresztelés igéi ilyen környezetben elhangzanak, az mindig azt jelenti: Isten ismeri a gyermekemet, úgy járt ebben a világban, hogy a Mindenható tudja a nevét. A viszontlátást is megalapozza ez a tény.

            A kórházi ISTENTISZTELETI ALKALMAK sajátos környezete és menete nem könnyen megvalósítható, de mégsem haszontalan. Bár kevés a visszajelzés a folyton változó „gyülekezet” miatt, de mégis megélhető a közös hit, a feltöltődés, a figyelem elterelése a bajokról egy kis időre. Ehhez természetesen nélkülözhetetlen egy elkötelezett ember a személyzet részéről, az önkéntesek jelenléte akik hívogatnak, vagy a nehezebben mozgókat elsegítik a társalgóig vagy kápolnáig.

            A fentiek csak néhány gondolatot hordoznak a kórházlelkészi láthatatlan munka lehetőségeiről és az is bizonyos, hogy ezzel élni, a kórház falain belül bátorság kell. S ha megszületik ez a bátorság, több igényt szül, mint amit megpróbálunk kielégíteni és sokkal inkább személytől-személyig zajló történet.

De éhség van, keresés van, visszatalálás lehet Krisztushoz és hitem szerint kegyelem is van ahhoz, hogy ehhez eszköz lehessek.

Erős vár a mi istenünk!

Testvéri köszöntéssel:

                                                                             Kalocsa Zsuzsanna

                                                                       Ev.lelkész, Klinikai lelkigondozó, szupervizor

Budapest, 2015.szeptember.