A karizmatikus Jézusról

Kovácsné Takácsházi Zelma előadása nyomán írt cikk

A karizmatikus Jézus kapcsolatai

Kovácsné Takácsházi Zelma előadása nyomán írt cikk

 

Előadónk, Takácsné Kovácsházi Zelma együtt érkezett Évi kolléga nőmmel Csillebércre. Így már az előadás előtt is lehetőségünk adódott, hogy néhány személyes, baráti hangvételű szót váltsunk vele. Kedves percek voltak ezek, hiszen többen már régóta ismerjük őt. Sőt, a gyülekezés közepette még arra is volt időnk, hogy a szép őszi természet zöld ölén, kissé távol a nagyváros zajától élvezhettük a csodás őszi napsütés testet-lelket melengető élményét.

Érdeklődve vártuk az előadást. Többen azért utaztak fel vidékről, hogy Zelma nénit hallgassák. Szívesen hallgatják szavait, akik őt ismerik, hiszen páratlan módon képes közel hozni Jézus személyét. Beszédeiből nemcsak a tudás, a szakmai igényesség hallható ki, hanem érezhető az ő személyes meggyőződése, hitelessége is. Tanítványaként tudom, hogy előadónk specialitása a Jézus-kutatás, a történelmi Jézus személyének bemutatása. Ez egyébként a teológián belül egy külön kutatási ág. A kutatási anyagok, amelyekből merít, amelyeket felhasznál, igen színvonalasak, érdekesek, szemléletesek. Célja, hogy amit elmond, legyen könnyen befogadható, praktikus, alkalmazható, jól használható az életben.

Jézus Krisztusról már sokat hallottunk, olvastunk, de a mostani előadásban egy új, más képet is kaptunk róla. Jézus történelmi személyét, emberi oldalát mutatta be nekünk Jézus kapcsolatainak tükrében. Úgy hallottunk Jézusról, mint aki Ember volt az emberek között, kortárs a kortársak között. Az egyházban fontos arról beszélni- mondotta előadónk,- ki is volt valójában az a Jézus, aki Palesztinában élt, tanított és gyógyított; mit mondott, mi volt a terve, milyen volt a kapcsolata az emberekkel. Most Zelma néni szavait idézem: „Jézus, akit szeretnék megjeleníteni, az emberiesség mintája, prototípusa, olyan ember, amilyennek Isten álmodta az embert.”

Az előadás egyik legfőbb és legérdekesebb gondolata az volt Jézusra vonatkozóan, hogy ő karizmatikus személyiség volt. Ez az, amit ma a történeti kutatók a leghangsúlyosabbnak tartanak Jézus jellemzésével kapcsolatban. Elgondolkodtató szavakat hallottunk erről tovább folytatva a gondolatsort. Idézem őt: „A karizmatikus olyan ember, akinek úgy van vonz és hatóereje, hogy nincs ehhez rangja, pozíciója,státusza, hatalma,vagyona. Nem azért vonzódnak hozzá, amije van, hanem a személye által, aki ő maga. Nagy különbség van a között, hogy „mim van” és hogy „ki vagyok”. A karizmatikus emberben belül van egy olyan erő, amely kisugárzik, ami hatást gyakorol, ami vonz, hogy a jelenléte által mellette maradjak.”

Ennek a gondolatnak a kifejtése számunkra, akik kórházban végezzük szolgálatainkat, felettébb tanulságos volt. Még egy idézet az előadásából: „A karizmatikus – nem csupán azt jelenti, hogy úgy általában tud bánni az emberekkel, hanem hogy mindig pontosan, tévedés nélkül, melléfogás nélkül azt mondja, azt teszi, amit abban a helyzetben, azzal a személlyel tenni kell, amit éppen akkor és ott neki mondani kell. Belül van egy olyan isteni sugallata, hogy képes nagyon jól megérezni az adott szituációt és azt adni, amire a másiknak igazán szüksége van.”

A továbbiakban még történeteken keresztül is hallottunk arról, hogy a karizmatikus Jézusnak milyen volt a kapcsolata tanítványi körével, a különböző vallási csoportokkal, és a női követőivel.

Akit a teljes előadás hanganyaga érdekel, a kórházmisszió munkatársainál megrendelhető.

Az előadás után tanulságos, élénk beszélgetés hangzott el a témával kapcsolatban.

Többen személyesen is kifejezték köszönetüket a hallottakért.

Honti Irén

 

 

 

 

 

 

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2025. január »
január
HKSzeCsPSzoV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031